Szocializmus: egy eszme tragédiája

A marxizmus tépett köntösében fellépő új próféták nemcsak azt hirdetik, hogy a piaci kapitalizmus és a liberális demokrácia halálra van ítélve, hanem néhányuk még megkísérli a marxizmus és a leninizmus rehabilitálását is. Ezek a szerzők boldogan figyelmen kívül hagyják a kapitalizmus alkalmazkodó-képességének és rugalmasságának minden jelét. Évtizedek óta várnak a liberális kapitalizmus és demokrácia végső bukására. Természetesen senki sem veheti biztosra a tőkés rend és a liberalizmus túlélését, és bizony meg kell kettőznünk erőfeszítéseinket nem - csak arra, hogy megvédjük, hanem ami még fontosabb, hogy megerősítsük és megújítsuk azt. De ez a fokozatos újjászületés - ami válságokon keresztül halad - sohasem mehetne végbe valamiféle kollektivista utópia alapján, mert az éppen azokat az elveket és értékeket adná föl, ami a nyugati civilizáció lényege. Anélkül, hogy bárkit is arra kényszerítenénk, hogy saját népe akarata ellenére vezesse be a liberális demokráciát, fel kell mutatnunk az individualizmus értékeit, hiszen ez az egyetlen lehetséges kiindulópontja annak is, hogy tudatos és önkéntes alapon elérjük a valódi társadalmi szolidaritást. Ez az az üzenet, amit a jelen könyvben megszólított öt tudós óriás ránk hagyott az emberi méltóság érvényesüléséért folytatott vég nélküli harcuk folyamán. mindannyian felismerték annak a kihívásnak az óriási horderejét, amit a szocialista eszme képviselt abban a korban, amikor a huszadik századi történelem elérte mélypontját, és az embertelen szocializmus elleni fellépés szinte reménytelen vállalkozásnak tűnt. Az individualista humanizmus később győzött a totalitárius kollektivizmus szocialista változata fölött is. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel járt volna ennek az öt tornyosuló személyiségnek - és sokan másoknak - a hihetetlen intellektuális küzdelme nélkül, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy megértsük a szocialista eszme rettenetes tragédiáját. A szerzőről Bokros Lajos (1954) a bécsi Közép-európai Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem tanára. Szakmai pályafutását 1980-ban a Pénzügykutatási Intézetben kezdte. 1987 és 1991 között az MNB-ben dolgozott, utána a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója volt. 1990-ben választották meg a Budapesti Értéktőzsde első elnökévé. 1995. március 1-től pénzügyminiszter, majd 1996 és 2004 között a Világbank igazgatója. 2009-től öt évig az Európai Parlament képviselője, 2013 és 2018 között pedig a Modern Magyarország Mozgalom Párt (MoMa) elnöke.